Bemutatkozás

Iskolánk Vas megyében, Kőszeg és Szombathely között, csendes, nyugodt környezetben található.


Az ide járó diákok számára nagy előnyt jelent, hogy közvetlen környezetükben fellelhetők a jellegzetes hazai életközösségek, a kőszeghegyaljai erdők, a Gyöngyös-patak vízi-vízparti világa. Iskola udvarunkon egy gyönyörű park található, benne hazai és idegenből származó fákkal, cserjékkel, sok különleges lágyszárú növénnyel, amelyek között védettek is akadnak.

Az épület története a XX. Század első felére nyúlik vissza. Ekkor építette a kúriát vitéz ölbői Eölbey- Tyll Sándor tábornok. 1947-48-ba egy kéttantermes szárnyat emeltek a kúria udvarán, majd a hatvanas években újabb tantermekkel bővítették.split
1988 szeptemberében vette fel az intézmény Nagycsömöte szülöttének, dr. Tolnay Sándor állatorvosnak a nevét. Ekkor emelték a parkban az emlékművet, mely Marosits István Munkácsy díjas szobrászművész alkotása.

1993-ban a Gyöngyösmenti Községi Építő Szépítő Egyesület irányításával és jelentős társadalmi összefogással megépült a Tornacsarnok.

2001. április 20-án a Föld napja alkalmából egy sikeres pályázat eredményeként avatták fel az oktató parkot.

2007. szeptember 1-én került sor az új négy tantermes épületszárny átadására.

2011 nyarán a régi épületszárny felújításra került.

2018-ban az önkormányzat pályázatának köszönhetően új ebédlővel bővült az iskola, így nagyon szép, dekoratív, kulturált körülmények között étkezhetnek tanulóink.

2018 nyarán az EFOP 4.1.2. pályázat részeként kiépítésre került a rekortán pálya, megújultak az osztálytermek, folyosók, mellékhelyiségek, s az udvaron elkészült a térkövezett közösségi tér.

Az így kialakult korszerű intézmény egységben, esztétikus tantermi berendezéssel és szemléltető eszközökkel biztosítjuk az 1-8. évfolyamos tanulók oktatását- nevelését.

Célunk a tanulók kulcskompetenciáinak fejlesztése, ahol előtérbe helyezzük a szövegértési- szövegalkotási, matematikai- logikai, idegen nyelvi fejlesztést, igyekszünk lerakni a későbbi sikeres tanulás alapjait.
Osztályainkban közvetlen, családias légkör biztosítja az életkornak megfelelő terhelést.
  • 1-4. osztályban a tanítás tantárgycsoportos formában történik.
  • Az olvasástanítás a Meixner- féle diszlexia prevenció módszer alapján folyik.
  • A kooperatív tanulási technika alkalmazásával tanulóink egyéni fejlettségüknek megfelelő képzést kapnak.
  • Kiemelt figyelmet fordítunk a lemaradókra és a részképességzavar fejlesztésére gyógypedagógus irányításával.
  • Választható tantárgyaink: matematika, magyar nyelv és irodalom, német.


  • Szakköreink: kézműves, ének-tánc, természettudományi, német, diákszínpad, kölyökatlétika.
  • A szülők igényeinek megfelelően alsó tagozaton napközit, felső tagozaton tanulószobát szervezünk, ahol a felkészülési időn túl zene, kézműves, könyvtári, sport és tánc foglalkozásokat szervezünk.
  • Napi háromszori étkezés biztosítása mellett a hagyományos ételek mellett a korszerű táplálkozással is megízleltetjük az étkezést igénylőket.
  • Az iskola sportkör keretében lehetőséget biztosítunk arra, hogy a tanulók mozgásigényüket kielégítsék.
  • A helyi tantervnek megfelelően ingyenes úszásoktatást biztosítunk.
  • A szabadidő hasznos eltöltését a szakkörök mellett az iskolai könyvtár és hagyományos programjaink is biztosítják.
  • Igénybe vesszük a Holdfényliget szolgáltatásai is.
  • Tanulóink rendszeres résztvevői a tanulmányi és sportvetélkedőknek, ahol eredményesen szerepelnek.
  • Diákjaink 95%-a érettségit adó középiskolában tanul tovább.


Honlapkészítés: Igor Corner Internet

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. A weboldal további használatával elfogadja a cookie-k használatát. Adatkezelési tájékoztató Rendben